2012. július 4., szerda

Caballus flumen siculis (Transzilvállatok 14.0)


Ne tudd meg, mi az.

Magyarul, vagy izé, román-székelyül: IFET-ló. Ez még a belterjes szikulusz közönségen belül is csak viszonylag kevesek által ismert. Lévén, hogy fizikai valóságában gyakorlatilag kihalt.

Az IFET-ló elvileg a lófélék családjába tartozik, de most ha az IFET-lóról a musztángra gondolunk, az pont annyira helytálló, mint ha a székely napszámosról Ülő Bikára, vagy Őrült Lóra gondolnánk az amerikai sztyeppéken, vagy pampákon, vagy izé, nevezzék azokat bárminek.

Az IFET-ló élete egy részét csikóként éli meg, féléves korában már fut a szekér mellett, kétéves korában ő húzza a szekeret, közben szoros ismeretséget köt a vasvilla nyelével és a pirosbojtos ostorral, s reflexből érzi, mikor jön haza a gazda részegen a kocsmából. Ráadásul a feleségivel is összeveszett, s ennek megint a ló issza meg a levét, mert valakit csak meg kell verni.

Élete vége felé jelen állatot megvásárolja a Fakitermelő és Szállító Vállalat, ettől fogva IFET-ló a neve, s erről ugyanúgy nem kérdezik meg, ahogyan Trianon után sem kérdezték meg a pápuákat, a magyarokról nem is beszélve.

Az IFET-ló ettől fogva mitikus lénnyé válik, ha lenne székely pantheon, akkor valamiféle rendkívűl sovány és elkínzott Pegazus lenne belőle, ha a római korban élne, akkor sóbányákban dolgoztatnák, ha a középkorban, akkor protestáns gályarab, lényeg az, hogy életvitelét tekintve az Amnesty International heveny sírógörcsököt kapna, a Négy Mancs nevű társaság pedig harakiri-flashmobot követne el.

Nyilván, az IFET-ló erről mit sem tud, ő rönköket vonszol a vadregényes tájakon, s ahelyett, hogy elmerengene a Gyímesek, vagy a Bálványos-vár vadregényes tájain, inkább a fahúzó csákány jelentős nyomait érzékeli az oldalán.

Innen is látszik, az IFET-ló nem egy romantikus figura, hozzátartozik ugyan a tájhoz, s ha egyáltalán túlélne még pár száz évet, olyan könnycsatornák lennének a pofáján, amilyen a gepárdnak is van: de hát az IFET-ló ennyit sem él.

Élete legnagyobb megvalósítása, hogy a székely ember, ha valami vicceset akar mondani, akkor azt mondja: „nem adnám egy IFET-lóért”, s ez körülbelül azonos értéket képvisel a Moody’s szerint a lyukas garassal.

Summa summárum: az IFET-ló önmagában példája annak, hogy rá lehet baszni, amikor szerződést kötünk valakivel, ami arról szól: én segítek neked, Te gondot viselsz rám.

Az IFET-ló természetes végállomása a vágóhíd, s jelen sorok írója is többszörösen evett már igen finom lószalámit. De az egyéb használható végtermékek között van az enyv is, ami nélkül köztudottan nincs civilizált élet.

Az IFET-ló ugyan ebben a megnevezésben kihalt: de jellegében létezik, és létezni is fog. Mert nélküle nincs büszke lovasnép, és nincs civilizáció: a rönköket valakinek vontatni kell, bárhogyan is döntik a tőkét. Sőt, annál inkább.

Requiscat in pacem. In aeterneum, amen.

Nincsenek megjegyzések: